Dr. Zoltai Nándor (1911 - 1972)

Budapesten született, ahol a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karán 1935-ben kapott diplomát. Ezt követően Haynal Imre professzor meghívta fizetés nélküli gyakornoknak híres klinikájára. Tervezett házassága miatt, élve a felkínált lehetőséggel 1936. november 1-én lépett be tulajdonképpeni első és egyetlen munkahelyére, az Országos Közegészségügyi Intézet kezdetben Lőrincz Ferenc, később Makara György által vezetett Parazitológiai osztályára. 1938-ban adjunktusi kinevezést kapott, majd 1945-től megbízták, 1948-tól pedig kinevezték az osztály vezetőjévé, amelyet romló egészségügyi állapota miatt kért korai nyugdíjazásáig, 1971. december 31-ig ellátott. Az OKI mindenkor aktuális szervezeti felépítésének megfelelően kezdetben csoport-, később főosztályvezetőként 1960-1965. között az Immunológiai, 1966-1971. között pedig az Immunológiai és parazitológiai csoport/főosztály tevékenységét irányította.

1942-ben általános laboratóriumi szakorvosi képesítést szerzett.

Malária vonatkozásában 1948-tól Magyarországot képviselte kezdetben az ENSZ Egészségügyi osztálya Malária Bizottságában, 1949-ben történő megalakulását követően pedig az Egészségügyi Világszervezetben.

1959-ben "A mérsékelt égövi Entamoeba hystolytica törzsek pathológiai szerepe a magyarországi vizsgálatok tükrében" címen beadott disszertációjával az orvostudomány kandidátusa fokozatot nyerte el, és egyidejűleg közegészségtan járványtan szakorvosi képesítést is kapott.

Tudományos munkásságával és gyakorlati tevékenységével múlhatatlan érdemeket szerzett elsősorban a kiütéses tífusz/visszatérő láz, illetve a malária felszámolásában, továbbá a humán parazitológia diagnosztikájában és járványtanában, de neve elválaszthatatlan az egészségügyi kártevők elleni védekezés témakörétől is.

A kiütéses tífusz/visszatérő láz elleni küzdelem területén még a világháború kitörése előtt Weigl professzor lembergi intézetében tanulmányozta a fertőzött tetvekből előállított Weigl-féle oltóanyag (az ún. tetű vakcina) gyártásának kérdését. Ezt követően az Ungváron létesített OKI Állomáson az oltóanyag-termelést szervezte meg és irányította, amelyet a katonai és polgári egészségügyi személyzet védőoltására igen jó eredménnyel alkalmaztak. Szervező munkájának hatására 1947-ben kezdődött el a külföldi adományokból származó DDT-készlet felhasználásával a tömegszállások és a cigánytáborok tetűmentesítése. Nevéhez fűződik a rendszeres tetvességi szűrővizsgálatok azonnali személykezeléssel egybekötött bevezetése, valamint a megelőző jellegű porozás elterjesztése. A tetvetlenítés új rendszerének eredményeként a visszatérő láz 1950-ben került felszámolásra, a kiütéses tífusz járványos megjelenése pedig 1954-ben szűnt meg, és az utolsó megbetegedés 1971-ben fordult elő.

A malária elleni küzdelemben a komoly nemzetközi elismerést kiváltó eradikációs program megszervezése és végrehajtásának irányítása egyértelműen hozzá kötődik. Az 1949-ben megkezdett akcióban prolongált és recidivaellenes gyógyszereses kezelést vezettek be, amivel egyidejűleg a maláriával fertőzött területek, lakóházak és az azokhoz tartozó melléképületek (istállók, ólak, árnyékszékek) belső falainak és mennyezetének DDT-vel történő permetezésével Sztankayné Gulyás Magdolna, illetve (az akkor már a Természettudományi Múzeumban dolgozó) Mihályi Ferenc közreműködésével a vektorok elpusztítását biztosították. Tevékenysége eredményeként a megbetegedések száma évről-évre csökkent, és az utolsó hazai eredetű maláriás megbetegedés 1959-ben fordult elő. 1963-ban a WHO Magyarországot malária-mentessé nyilvánította.

A humán parazitológia területén belépését követően azonnal bekapcsolódott az ancylostomiosis elleni védekezésbe, ahol a brennbergbányai asszanációs munkában vett részt. Az amoebiasissal kapcsolatos vizsgálatai alapján megállapította, hogy a hazai Entamoeba histolytica törzsek fakultatív patogének, és szerepet játszanak a bakteriális dysenteria súlyos tüneteinek kialakulásában. Rámutatott a fertőzés családon belüli halmozódására is. Kezdetben Jankó Mária, később Bánki György és Lengyel Anna közreműködésével fejtette ki aktivitását. Klinikusokkal együttműködésben az amoebiasis terápiás hatásfokának növelése érdekében számos gyógyszerhatékonysági vizsgálatot végeztek. A toxoplasmosis témakörében szeroepidemiológiai módszerekkel a fertőzöttség mértékét határozták meg. Tanulmányozták a betegség jelentőségét a spontán abortuszok létrejöttében, valamint a kongenitális toxoplasmosis kialakulásában, de gyakorló orvosok bevonásával képet kaptak a kórképek gyakoriságáról is. Helmintológiai kutatásaik jobbára epidemiológiai tárgyúak, és különösen a valkói iskolás gyermekekre és környezetükre kiterjedő vizsgálataik figyelemre méltóak.

Az egészségügyi kártevők elleni védekezés témakörében (Mihályi Ferenc bevonásával) megismételték a Balaton körüli üdülőhelyek szúnyoghelyzetének vizsgálatát, majd rátértek az ország különböző földrajzi típusú tájain (a hegy- és síkvidékeken, a Duna-menti árterületeken stb.) előforduló szúnyogfajok felderítésére. E munka során értékes biológiai és ökológiai adatok nyerésén kívül 40 közönséges csípőszúnyog faj elő fordulását állapították meg. Az imágóirtás és a tenyészőhely-kezelés összehangolt rendszerét az 1954. és az 1964. évi dunai árvízzel kapcsolatos közegészségügyi feladatok ellátásakor eredményesen alkalmazták. Foglalkoztak a rizsföldeken tapasztalt szúnyogtenyésztés meggátlásának kérdéseivel is. A csípőszúnyogok elleni védekezésben kiemelt jelentőséget tulajdonítottak a permetezőszerek kijuttatására szolgáló berendezések, így a merevszárnyú repülőgépek felhasználási lehetőségeire, 1964-től pedig a melegköd-képzés bevezetését szorgalmazták (ez utóbbi technológiájának kialakításában már én is közreműködhettem). 1948-ban a patkányok jelentős mérvű elszaporodása következtében vált indokolttá a kötelező patkányirtás országos tervezetének kidolgozása, melynek operatív végrehajtása, vezetésével az 1971-ben lezajlott patkánymentesítési akciók előhírnökeként szintén Budapesten történt.

1948-ban alakította ki az irtószerek és a rovarriasztószerek állami ellenőrzésének első, több évtizeden keresztül alkalmazott hazai rendszerét. A vizsgálatokhoz (Sztankay Szilárdné bevonásával) az osztály korábban meglevő rovartenyészetét továbbfejlesztették, illetve nemzetközi, standard módszerek adaptálása mellett saját eljárásokat is kidolgoztak.

A javaslatára kiadott minisztertanácsi határozat előírása alapján került 1954 óta az egészségügyi kártevők elleni védekezés a közegészségügy-járványügy irányítása alá. Az ennek alapján megjelent későbbi jogszabályok (miniszteri rendeletek és utasítások) az egészségügyi kártevők elleni védekezés elrendelésének, irányításának, végrehajtásának és szakmai ellenőrzésének teljes rendszerére vonatkoztak, de a védekezésre kötelezettek, sőt a közegészségügyi hálózat feladatait is részletesen előírták. Meghatározó szerepe volt 1955-ben, majd 1959-ben az irtószerek engedélyezési eljárását tartalmazó (ún. irtószer)rendeletek megalkotásában. Nevéhez fűződik 1964-től az akkori KÖJÁL-ok parazitológiai laboratóriumai biológusainak intenzív bevonása az egészségügyi kártevők elleni küzdelem gyakorlati munkájába, ami később a DDD-csoportok megszervezésének alapjait biztosította.

Az egészségügyi miniszter 1953-ban osztályvezetőként az "Érdemes orvos", főosztályvezetőként pedig 1969-ben a "Kiváló orvos" kitüntető címet adományozta részére. 1968-ban a Szakszervezetek Országos Tanácsa a "Szakszervezeti munkáért - Ezüst fokozat" kitüntetésben részesítette.

Meghatározó szerepe volt korábban a zöldkeresztes nővér-, később a közegészségügyi-járványügyi ellenőr- és az egészségügyi gázmesterképzésben. Felsőfokú, több évtizedes oktató tevékenységét az Orvostovábbképző Intézet 1968-ban címzetes egyetemi docensi ranggal ismerte el.

A Magyar Mikrobiológiai Társaság vezetésében 1951-1965 között számvizsgáló bizottsági tagságot viselt. 1962-1971. között választott tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Mikrobiológiai Bizottságnak. Tevékeny szerepe volt 1964-ben a Magyar Parazitológusok Társasága megalakulásában, majd éveken keresztül aktívan közreműködött az elnökség munkájában. A Magyar Biológiai Társaság Protozoológiai Szekciójának alapító elnöke volt.

Több éven keresztül az OKI Évkönyveinek szakmai lektora volt.

Kedves, barátságos, kiegyensúlyozott egyénisége kihatott munkatársaira is. A mindenki által tisztelt Zoltai Tanár Úr megalapozott tanácsai, megfontolt ítéletei élettapasztalaton nyugvó bölcsességet tükröztek, de még neheztelései is határtalan jóságot árasztottak.

Hagyományszeretetét tükrözi, hogy a nagy OKI generáció szinte utolsó tagjaként ebéd után még a Johan Béla által kialakított rendszer szerint, az osztályvezetői szobában elhelyezett ún. "alkotó kanapén" naponta 30 perces "sziesztát" tartott.

Mackós járása, alumínium teáskannából történő jóízű kortyolgatása, mély hangja és a jó vicceken való őszinte nevetése mindazok emlékében ott él, akik mint magam is éveken keresztül közvetlen munkatársai és tanítványai voltak. 

Dr. Erdős Gyula
szaktanácsadó főorvos
Dezinszekciós és Deratizációs Osztály

Dr. Zoltai Nándor közleményei