Dr. Makara György (1909 - 1987)

Kolozsváron született, ahol édesapja, Makara Lajos az Orvostudományi Egyetem sebészeti tanszékének vezetője volt. Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen, 1933-ban avatták orvosdoktorrá.

Az OKI Patohisztológiai-parazitológiai osztályára, első munkatársként, Johan Bélának, az OKI alapító igazgatójának ajánlására a tervezett rákkutató laboratóriumba 1934-ben nyert felvételt. Mivel pénzügyi okokból a rákkutatás elmaradt, ezért a humán parazitológiával és az orvosi entomológiával foglalkozott.

1936-ban, Lőrincz Ferenc egyetemi tanári kinevezését követően bízták meg az osztály irányításával, amelyre elődje szerint: tájékozottsága, a kutatómunka iránti elkötelezettsége, kitűnő memóriája, lényeglátó készsége, jó emberismerete és kritikai érzéke, tudományos teljesítménye tette alkalmassá.

1945-ben a Népjóléti Minisztériumba rendelték be, ahol a Járványügyi főosztály megbízott vezetőjeként, közegészségügyi főfelügyelőként feladata az infrastruktúra újjászervezése, a járványok elleni küzdelem és a gyógyszerügy országos irányítása volt.

1947-1950. között, a Minisztériumból történő távozását méltatlan, és mint később beigazolódott jogtalan meghurcolását követően különböző vegyi üzemekben irtószerek, illetve fertőtlenítő szerek fejlesztésével foglalkozott. 1950-ben körzeti orvos volt Szirákon (Nógrád megye), majd Gazdagréten kertészkedett. 1952-től a Budapest Fővárosi Árpád-Károlyi Kórházban, laboratóriumi orvosként helyezkedett el.

1953-tól a Budapest Fővárosi Közegészségügyi-Járványügyi Állomás (KÖJÁL) keretében, kezdetben a parazitológiai és az élelmiszer-bakteriológiai laboratóriumok vezető főorvosaként, majd később, több mint 10 évig, a Fertőtlenítő osztály vezetőjeként a közegészségügyhöz tért vissza.

1964-ben újra kilépett a hálózatból és az Apáthy Gyermekkórház laboratóriumát vezette, de ezzel párhuzamosan az Egészségügyi Minisztérium Járványügyi osztályának főelőadójaként, a minisztériumi Kollégiuma döntése alapján egy országos DDD-Központ, illetve annak megvalósításáig az OKI-ban létesítendő új osztály megszervezésére kapott megbízást.

1966-ban tért vissza az OKI-ba, az időközben megalakult Fertőtlenítéskutató-DDD-osztály élére, ahonnan 1970-ben, saját elhatározására nyugdíjazását kérte.

Életének utolsó szakaszában lektori munkássága mellett a trópusi növények termesztése vált fő tevékenységévé, ami, nyugdíja mellett családja megélhetését is biztosította.

Halála súlyos, mozgását szinte lehetetlenné tevő betegségében, több éves szenvedés után következett be.

Szakmai ambíciója és széles körű érdeklődése folytán sok kutatási területen alkotott maradandót, szerzett itthon és külföldön elévülhetetlen érdemeket.

A humán parazitológia területén végzett korai munkásságából az ancylostomiosis asszanációjában elsősorban a bányaűrszék kialakításának, majd kötelező használatának és a vágatok mésszel történő fertőtlenítésének elrendelése emelhető ki. Foglalkozott a bélférgesség, a humán echinococcosis, az entamoebiosis, a giardiosis és a trichomoniosis hazai előfordulásával, az aktuális helyzet felmérésével és első feltérképezésével. E területen elért tudományos eredményeit 1934-1943. között 13 közleményben publikálta. Több évtizedes kutató munkáját és orvosi gyakorlatát 1966-ban "Makara György: Parazitás bélbetegségek" című, a Gyakorló Orvos Könyvtára sorozatban megjelent könyvében foglalta össze. A Magyar Parazitológusok Társasága alapító tagja volt. Évtizedeken keresztül tagja volt a rangos "Angewandte Parasitologie" német nyelvű folyóirat szerkesztő bizottságának.

Az orvosi entomológia kérdéskörében a Népszövetség anyagi támogatásával az enterális fertőző megbetegedések (elsősorban a hastífusz) és a különféle légyfajok epidemiológiai kapcsolatával összefüggő, jelentős nemzetközi érdeklődést kiváltó kutatásokat végzett. Ezirányú tapasztalatairól 12 közleményben számolt be. 1936-tól, már osztályvezetőként (Mihályi Ferenccel közösen) a maláriát terjesztő hazai szúnyogfajok biológiai tulajdonságait és előfordulási helyeit mérte fel. Kutatásai segítették a betegség járványtanának megismerését, mód nyílt a malária bejelentés elrendelésére, megkezdődtek a laboratóriumi diagnosztikai vizsgálatok, majd a betegség elleni küzdelem rendszerének kidolgozása. Ebben komoly segítséget jelentett az általa szervezett hat OKI malária állomás munkája. A malária és a maláriaszúnyog sűrűsége közötti összefüggésre vonatkozó megfigyelésének eredményei komoly nemzetközi visszhangot váltottak ki. 1939-től (Zoltai Nándor bevonásával) az emberen élősködő vérszívó tetvek biológiai sajátosságainak kutatásával és a védekezési lehetőségek vizsgálatával, a tetűirtás fizikai és kémiai módszereit tanulmányozta, majd a tetvességi vizsgálatok új szervezési-módszertani rendszerét dolgozta ki, amely a kiütéses tífusz endémiás területeinek (Kárpátalja) visszacsatolása, illetve a II. világháború fenyegető közelsége miatt egyre inkább előtérbe került. A kiütéses tífusz fővárosi eradikációjának 1945-ben kezdődött megszervezésében korábbi tapasztalatait kiválóan hasznosította. 1943-ban "Makara György, Mihályi Ferenc: Rovarok és betegségek" című monográfia korszakalkotó jelentőségű volt. Intenzíven foglalkozott a trópusi betegségeket terjesztő vektorok kérdéskörével is. 1955-től, két évtizeden keresztül a WHO orvosi entomológiai szakértője volt.

Széles látókörét jellemzi, hogy már 1944-ben felfigyelt a DDT jelentőségére. Megjelent közleményében, saját tapasztalatai alapján is arra a következtetésre jutott, hogy ennek a vegyületnek a kiütéses tífusz és a malária felszámolásában szinte hihetetlen perspektívái vannak.

A gombatoxikológia szakterületén nevéhez fűződik 1954-ben a gombák árusítását és a gombaforgalom ellenőrzését, illetve a gombamérgezések kötelező bejelentését előíró jogszabály megalkotása, továbbá az Országos Erdészeti Egyesület keretében a Gombaszakoktatási Bizottság, majd a különböző szintű gombaismerői, gombaszakértői tanfolyamok beindítása. Létrehozta az országos gombavizsgáló-hálózatot (mivel felfigyelt arra, hogy a mérgezések 50%-a a piacon árusított gombáktól származott!). Öt kiadásban jelent meg a "Kalmár Zoltán, Makara György: Ehető és mérges gombák" című könyv, amelyben a gomba méreganyagok toxikológiai tulajdonságainak revíziója alapján kialakította és elfogadtatta a gombamérgezési típusok akkor merőben új rendszerét.

A DDD-tevékenység (fertőtlenítés-sterilizálás, egészségügyi kártevők elleni védekezés) szakterületén az OKI-ban irányítása alatt működő Fertőtlenítéskutató-DDD-osztály a kórházhigiéne és a DDD-feladatkör egységes, országos szakmai irányításának lehetőségét teremtette meg. A kórházhigiéne területén a sterilizálás gyakorlati lehetőségeit "Losonczy György: Iatrogén infekciók" című könyvének fejezeté­ben foglalta össze. Nevéhez fűződik 1955-ben az egészségügyi gázmesterképzés, később a sterilizáló tanfolyamokat elrendelő jogszabály megalkotása, "Az Egészségügyi Minisztérium Tájékoztatói a rágcsálók és rovarok elleni védekezésről" című 6 kötetes, 1955-1962 között megjelent könyv-sorozat gondolata, az egészségügyi kártevők biológiai tulajdonságán alapuló védekezés alapelvének kidolgozása, továbbá az élelmiszerek rovar-fertőzöttségi vizsgálati módszereinek kidolgozása. 1969-ben irányításával készült el a 40 évig hatályban levő irtószerrendelet. Múlhatatlan érdemei vannak az egészségügyi kártevőirtás hatékony és veszélytelen végrehajtásához nélkülözhetetlen szakemberek, valamint a közegészségügyi-járványügyi ellenőrök, továbbá az egészségőrök és fertőtlenítők szakképzési rendszerének ujjá-, illetve megszervezésében.

Az egzotikus, trópusi növények (orchideákbroméliák) termesztését külföldről, saját importból származó palántákkal már 1960-tól megkezdte, majd fokozatosan bővítve az ország egyik legértékesebb állományává fejlesztette. Két évtizedes e téren szerzett megfigyelését, tapasztalatát és gyakorlatát "Makara György: Orchideák és broméliák - Trópusi őserdők növénycsodái otthonunkban..." című monográfiában, 1982-ben adta közre.

Tudományos munkásságát 55 könyv/jegyzet, illetve könyvfejezet, valamint 59 közlemény reprezentálja.

1954-ben az árvíz elleni védekezésben tanúsított helytállásáért Dunai Emlékérem-1954, 1963-ban a Főváros közegészségügye érdekében végzett munkája elismeréseként a Szocialista Munkáért Érdemérem kitüntetésben részesült.

Tudományos munkássága közül általános tevékenységét a Magyar Higiénikusok Társasága 1962-ben a "Fenyvesi Béla Emlékérem", a gombatoxikológia területén elért eredményeit az Országos Erdészeti Egyesület 1974-ben a "Clusius Emlékérem", a humán parazitológiában szerzett érdemeit pedig a Magyar Parazitológusok Társasága 1977-ben a "MPT Emlékérem" odaítélésével ismerte el.

Egyéniségére jellemző, hogy az előzőekben említett, áttekinthetetlen mennyiségűnek tűnő feladatot lelkiismeretesen ellátta, elképzeléseit és céljait igyekezett maradéktalanul megvalósítani, amiben hatalmas irodalmi ismerete, kiváló nyelvtudása, hallatlan munkabírása, szorgalma és munkaszeretete segítette.

dr. Erdős Gyula
szaktanácsadó főorvos
Dezinszekciós és Deratizációs Osztály

Dr. Makara György közleményei

 

    Osztályok tevékenysége

    Szervezeti felépítés

    Könyvtár

Új beszerzések
 

    Tudományos Tanácsadó Testület

    Akkreditáció és tanúsítások

    Éves beszámolók

Archívum
 

    Nagyjaink

    Alapító Okirat