Prof. Dr. Rudnai Ottó (1917-1986)

 

A járványtan elméletének és gyakorlatának nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő művelője. A gyakorlati járványügyben, a járványügyi szakemberek felső- és középfokú képzésében, továbbképzésében és a szakmai közéletben mintegy negyedszázadon keresztül irányító szerepet töltött be. Kutatásai során elsősorban a dysenteria, a poliomyelitis, a salmonellosis és a kanyaró területén ért el eredményeket.

1917. február 14-én született a Torontál vármegyei Lovrin községben, ahonnan még gyermekkorában szüleivel együtt Budapestre került.
Édesapja tisztiorvosként dolgozott, így adott volt számára az orvosi pálya. Oklevelét 1943-ban vette át a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. Ugyanabban az évben az OKI Járványügyi Osztályán kezdett dolgozni, Petrilla Aladár munkatársa lett. Az ekkor választott szakmájához és az OKI-hoz élete végéig hű maradt.
Nagyszerű karriert futott be a tiszteletdíjas orvostól az országos vonatkozásban meghatározó szaktekintélyig, az epidemiológia nagymesteréig (Prof. dr. Dömök István) Egészségtudomány 37, 4-7 (1993)

Egy éven belül adjunktus, majd 1950-től tudományos munkatárs, a 60-as évek elején pedig az Osztály vezetője lett. 1970-ben a Járványügyi-Mikrobiológiai Főosztály vezetésével bízták meg, majd 1975-től az OKI főigazgató helyetteseként szervezte és irányította a magyar közegészség-járványügy elméleti és gyakorlati feladatait.
1985. áprilisában, 42 évi szolgálat után nyugdíjba vonult, tanszékvezetőként azonban haláláig aktívan dolgozott.
Tragikusan korán csak 69 éves korában, 1986. szeptember 2-án hunyt el.

Pályája a háború után az ország súlyos járványügyi helyzetében indult (kiütéses tífusz, a hastífusz és egyéb enterális megbetegedések, a diphteria okozta járványok) amikor az országos és helyi problémák gyakorlati megoldásában állandó közvetlen közreműködésre volt szükség. Mestere, Petrilla Aladár mellett páratlan lehetőséget kapott a járványtan és társtudományok ismeretanyagának és a járványügyi gyakorlat fortélyainak egyedülálló és gyors elsajátítására. Ezek az évek életre szólóan meghatározók voltak számára az elmélet és gyakorlat egységbefoglalásához.
A járványfolyamat nem vizsgálható különállóan, hanem csakis sokrétű összefüggéseiben. Ebből következik, hogy a járványtan és járványügy csak komplex módon művelhető, szoros kapcsolatban mindazokkal a tudományágakkal, amelyek a járványfolyamatra ható tényezők feltárásához és megismeréséhez segítenek.  *

1948-ban megszerezte a tisztiorvosi és a sportorvosi szakképesítést, majd 1959-ben a közegészségtan-járványtan, 1979-ben pedig a trópusi betegségek szakorvosává minősítették. 1960-ban A poliomyelitis néhány járványtani sajátosságának vizsgálata hazánkban című disszertációjának sikeres megvédése alapján az orvostudomány kandidátusa tudományos fokozat birtokosa lett.
1972-ben címzetes egyetemi docens. 1975-ben az Orvostovábbképző Intézet főiskolai tanárává választotta, és ekkor a közegészségügyi-járványügyi ellenőri szak vezetője lett. 19977-től haláláig az OKI bázisán működő Közegészségtani-járványtani Tanszék vezetője. Érdeklődési területe rendkívül széleskörű. Tapasztalatokkal rendelkező igazi tudós és egyben gyakorlati szakember.

Életét áthatotta az epidemiológia művelése, szervezése és irányítása, kutatása és oktatása egyaránt.

Tudományos tevékenysége a gyakorlati járványügyi munkával szoros kapcsolatban igen széles spektrumú volt. Az enterális fertőző betegségek közül a hastífuszon túl különösen a dysenteriával, a salmonellosissal és a poliomyelitissel foglalkozott behatóan.
Nevéhez fűződik a Nemzeti Salmonella Surveillance Program kidolgozása és bevezetése; a Nemzeti Salmonella Központ vezetőjeként haláláig szervezte és irányította ezt a munkát.
A poliomyelitisnek az 50-es években robbanásszerűen bekövetkezett ismételt járványai késztették a megbetegedés hazai járványügyi jellegzetességeinek részletes elemzésére, az 1957. és 1959. évi járványok teljes elemző áttekintésére, az akkor használt elölt poliovírus vakcina gyakorlatilag elégtelen (mintegy 60%-os) hatékonyságának kiszámítására, majd a Sabin vakcinával elért látványos sikerek után arra, hogy felhívja a figyelmet az elért eredmények megtartáshoz szükséges aktivitásra.
Ma is érvényesek sorai, hogy a védőoltások maradéktalan elvégzésére különös gondot kell fordítani, mert amíg a poliomyeltis a Földön előfordul, addig behurcolható és nem megfelelő immunitás esetén a megbetegedések újra fellángolhatnak. Régi emberi tulajdonság, hogy a veszély elmúltával könnyelműbbé válunk írta. **

A nem enterális úton terjedő fertőző betegségek közül kiemelten foglakozott a kanyaróval, ezen belül is elsősorban a specifikus megelőzéssel, mégpedig attól az időtől kezdve, hogy egyáltalán lehetővé vált a kanyaró elleni vakcináció. A kanyaró járványügyi helyzetének rendszeres elemzése alapján javasolt változtatásokat a vakcina alkalmazását illetően.
Számos megbetegedéssel kapcsolatos probléma elemzését, vagy velük kapcsolatos járványok leírását tette közzé publikációiban és előadásaiban.
Rendkívül jelentősek, és cselekvést, intézkedést meghatározók voltak az ország járványügyi helyzetét elemző közleményei és előadásai. Az OKI Járványügyi Osztályának élén valóban vezető szerepet töltött be az ország járványügyi helyzetének alakításában, javításában.

Tudományos tevékenysége igen sokirányú volt, személye meghatározó volt a gyakorlat és az elmélet összefogásában. Ez a vezérelv fellelhető 71 tudományos közleményének és mintegy 132 tudományos előadásának többségében, ill. egyéb tanításai mellett az általa írott 18 könyvben, könyvfejezetben, valamint 8 jegyzetben is.

Az oktató munkában pályája kezdetétől részt vett.
A Tisztiorvosi tanfolyam előadói közé már 1948-ban felkérést kapott. Ennek a később Közegészségügyi-járványügyi, ill. Higiénikus Orvosképző Tanfolyamnak nevezett továbbképzésnek 1955-től operatív vezetője, majd 1960-tól részfelelősi, 1977-től a teljes szakágazatra kiterjedő szervezői, vezetői feladatát látta el.
Az Orvostovábbképző Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karának Közegészségügyi-járványügyi Ellenőrképző Szakát az ő tervei alapján hozták létre és indították be főiskolai tanári és intézetvezetői kinevezése révén 1975-ben. Ezt a feladatkört átadta 1977-ben, mikor az OTE Közegészségtani és Járványtani Tanszékének megbízott vezetője lett, mely feladatot ezen Tanszék kinevezett egyetemi tanáraként 1978-tól haláláig ellátta.
Életművének legfontosabb értéke, hogy tanítványainak átadta tudását, védőnők, szülésznők, közegészségügyi és járványügyi felügyelők, laboratóriumi asszisztensek, higiénikus szakorvosok generációinak formálta higiénés-járványügyi szemléletét. Páratlan felkészültségéből, nagy gyakorlati tapasztalatából eredő bölcsessége, szakmai véleménye egy korszakon át irányadó volt.

Tevékenysége elismeréseként 1963-ban Érdemes Orvos, 1968-ban Kiváló Orvos, 1972-ben a Munka Érdemrend ezüst fokozata és 1982-ben a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetésben részesült. Az NDK-beli Gesellschaft für Seuchenschutz 1973-ban levelező tagjává választotta.

A Magyar Higiénikusok Társasága 1971-ben Fodor József emlékéremmel, a Magyar Infektológiai Társaság 1984-ben Gerlóczy Zsigmond emlékéremmel méltatta munkásságát.
Emlékét munkássága helyszínén az OKI/OEK épületében emléktábla őrzi , s tiszteletére 2003-ban a kiemelkedő eredményt elért fiatal diplomásai elismerésére az OEK díjat alapított (Rudnai díj), amely azóta rendszeresen évenként ünnepélyesen átadásra kerül.

 

Dr. Melles Márta
főigazgató főorvos

 

Dr. Rudnai Ottó közleményei

 

*Rudnai O.: Magyarország járványügyi helyzetének alakulása a felszabadulás óta. Az OKI működése 1965. évben, 217-228. Budapest (1967).
**Rudnai O.: A fontosabb enterális fertőző betegségek járványügyi helyzete Magyarországon és az ellenük való küzdelem gyakorlati vonatkozásai. Egészségügyi Munka, 12, 99-104 (1965)

 

    Osztályok tevékenysége

    Szervezeti felépítés

    Könyvtár

Új beszerzések
 

    Tudományos Tanácsadó Testület

    Akkreditáció és tanúsítások

    Éves beszámolók

Archívum
 

    Nagyjaink

    Alapító Okirat