Dr. Fornosi Ferenc

Dr. Fornosi Ferenc (1919 - 2001)

 

1919. október 8-án született Tiszaújlakon. 1937-ben érettségizett a beregszászi magyar nyelvű reálgimnáziumban.

Egyetemi tanulmányait a Prágában a Német Egyetem orvosi karán kezdte, de még ugyanazon évben, a felvidék visszacsatolása után átjött a Debreceni Orvostudományi Egyetemre, ahol orvosi diplomáját 1944-ben kapta meg.

1945. január 1-jén az akkor Debrecenben regnáló Ideiglenes Nemzeti Kormány a Népjóléti Minisztériumba vezényli, ahol kezdetben miniszteri tiktárként, később osztálytanácsosként, személyzeti vonalon dolgozott.

1946. szeptember 13-án, személyesen a népjóléti miniszter, dr. Molnár Erik vezényli az Országos Közegészségügyi Intézetbe, osztályvezetőként a személyi ügyei rendezésére.

1947-ben életében az Intézet vezetőségének beleegyezésével jelentős változás következett be. Elhatározta, hogy még egyetemi tanulmányai alatt dr. Sántha Ferenc professzor tanítványaként szerzett ismereteit a központi idegrendszer vírusos eredetű megbetegedések szakterületén kívánja hasznosítani. Kérésének megfelelően áthelyezték a Viruskutató osztály keretében működő, a lyssa oltóanyagot termelő Pasteur laboratóriumba, amelyet 1950-től annak megszűnéséig, 1957-ig vezetett.

1957-ben az OKI-ban megindult poliomyelitis oltóanyag termelés önálló Virusoltóanyag-ellenőrző laboratórium létrehozását tette indokolttá, amely vezetésével jött létre. 1959-ben azonban a korábbi egységes Oltóanyag-ellenörző osztályból, vezetésével, Vírus­oltóanyag-ellenőrző osztály elnevezéssel önálló egység létesült. 1977, június 30-án,, Erdős László nyugdíjba vonulását követőn vette át az akkor már önálló kezdetben még Immunológiai, 1984-től már Oltóanyag-ellenőrző főosztály irányítását, amelyet osztályvezetői feladatai ellátása mellett nyugdíjba vonulásáig, 1986. május 31-ig látott el. Ezt követően 1986. június. 1 1988. március 31.között szaktanácsadóként segítette utódja munkáját.

1947-ben letett képesítő vizsgáját követően tisztiorvosi, 1959-ben pedig közegészségtan-járványtan szakorvosi képesítést szerzett. 1965-ben A kullancsencephalitis, mint nosologiai egység címen írt disszertációjával az orvostudományok  kandidátusa lett.

1947-ben a Pasteur laboratóriumban a veszettség elleni oltóanyag előállítása során olyan módosí­tásokat dolgozott ki és vezetett be, amely az oltóanyag súlyos mellékhatásainak kockázatát jelentősen mértékben csökkentette. Ezt követően a poliovírus-termelés bevezetése után a vírusoltóanyag-ellenőrzés fejlesztése és az oltóanyagok gyakorlati alkalmazására vonatkozó kutatásokkal foglalkozott. Ezek közé tartozott a vírusos megbetegedések megelőzésére és kimutatására szolgáló készítmények hatékonyságának és ártalmatlanságának ellenőrzése, a vírusoltóanyag-termelésre vagy vírusdiagnoszti­kai célokra szolgáló szövettenyészetek ártalmatlansági vizsgálata, valamint az elkészített oltóanyagok termelésének és forgalomba hozatalának ellenőrzése.

Az 1949/1950-es években a tatabányai ismeretlen eredetű agyvelő- és agyhártyagyulladás járvány kapcsán (dr. Molnár Erzsébet közreműködésével) bebizonyította a kullancsencephalitis (KE) vírus előfordulását és annak magyarországi őshonosságát. Később pedig szövettenyészetekben megkezdték a KE vírus tulajdonságainak tanulmányozását A természeti góc-kutatásában szerzett adatok felhasználásával elsőként igazolták, hogy a  kórokozó a külföldi véleményekkel ellentétben nem a II. Világháború idején került Közép-Európába, hanem ezek a megbetegedések már a 30-as években is itt voltak csak azokat tévesen diagnosztizálták. Saját adatai alapján a KE tajgáktól a Közép-Európáig nozológiai egységessége mellett foglalt állást. Később nemzetközileg is ez lett az uralkodó vélemény. Ebben a témakörben készült 1965-ben kandidátusi értekezése.

1968 a szövetkultúrákban termelt veszettség elleni oltóanyag immunogenitását vizsgálta.

Az 1970-es évektől irányításával zajlott a kanyaró megbetegedés elleni vakcina ellenőrzése, tárolása és elosztása is. A kötelező védőoltásként bevezetett vakcina használatát követően annak hatékonyságát és reaktogenitását több ezer savómintán vizsgálta, amelynek eredményei alapján került sor a revakcináció elrendelésére.

1973-ban kezdődtek az első laboratóriumi vizsgálatok egy KE elleni vakcinával a humán oltások hatásosságának meghatározására, de az akkor rendelkezésre álló készítménnyel csupán 5-10 %-os szerokonverziót észleltek. 1977-től viszont már olyan vakcina állt rendelkezésre, amellyel egy három oltásos immunizálási sémával, számottevő mellékhatások nélkül, az oltottak legalább 90 %-ában lehetett a specifikus ellenanyag-választ kimutatni.

Az 1970-es évek második felében a veszettség elleni küzdelemben, különböző gyártók szövetkultúrán előállított, tisztított, koncentrált veszettség vakcina készítményeivel kezdett vizsgálatokat. A kiváló laboratóriumi eredmények és az embereken végzett immunogenitási és reaktogenitási vizsgálatok eredményei alapján egy szövetkultúrán előállított készítmény került bevezetésre.

1976-ban a különböző rubeola vakcinák hatékonyságának és reaktogenitásának vizsgálatai foglalkoztatták.

Irányításával, osztályán 1978-ban egy kanyaró-postvakcinációs encephalitisként jelentett halálesetből izolálták az első magyarországi Entero 71 törzset.

1982-től a Nemzetközi Sárgaláz Oltóhely feladatainak ellátásában is közreműködött.

Tudományos munkáját 37 könyv és könyvfejezet, valamint 40 (ezek közül 20 angol és orosz nyelven megjelent) közleménye reprezentálja.

Ez irányú tevékenységét a Magyar Ideg- és Elmeorvosok Társasága Schaffer Károly Emlékérem, (1972), a Magyar Mikrobiológiai Társaság Manninger Rezső Emlékérem (1980), a Magyar Higiénikusok Társasága pedig Fodor József Emlékérem (1987) adományozásával ismerte el.

Szakmai életútját állami kitüntetésekkel is  honorálták: Munka Érdemrend ezüst fokozata (1975), Kiváló Orvos (1981), Április 4 Érdemrend nyugdíjba vonulásakor (1986).

1974-1983. között a Magyar Mikrobiológiai Társaság főtitkára majd nyugdíjba vonulásáig pénztárosa volt. Évekig részt vett a Magyar Higiénikus Társaság vezetőségében.

Tagja volt az OKI Szakmai Kollégiumának, az MTAEüM Mikrobiológiai Szérum és Vakcina Bizottságának, az ETT Honvédelmi Egészségügyi Szakbizottságának, tiszteletbeli, illetve levelező tagja a Nemzetközi Neurológiai, a Gammalejja Mikrobiológiai és Epidemiológiai, a keletnémet Mikrobiológiai és Epidemiológiai és a szovjet Össz-Szövetségi Mecsnikov Tudományos Társaságnak valamint a Vaproszü Mikrobiologii folyóirat szerkesztő bizottságának.

Jelentős és magas szintű oktatási tevékenység et folytatott. Gyakorlati ismereteire épített előadásit a jelenlevők akik közé éveken keresztül én is tartoztam örömmel fogadták.

Angol, orosz, német és francia nyelvtudása, valamint alapos szakismeretei mellett kiváló diplomáciai érzékének, illetve tárgyalási stílusának köszönhetően lett a lyssa, a poliomyelitis, a KE és a kanyaró elleni immunizálás nemzetközileg elismert szakértője.

Különös szerencsémnek tartom, hogy éveken keresztül a KE elleni oltóanyag bevezetése érdekében számos bizottságban működhettünk együtt. Örömmel hallgattam az új oltóanyag bevezetése érdekben hangoztatott mindenkor megalapozott érvelését. Feleségével dr. Marton Andreával (akivel együtt végeztem a higiénikus orvosi tanfolyamot) is évtizedes baráti kapcsolatban voltam, akivel kezdetben közösen láttuk el a Nemzetközi Oltóhely orvosi feladatait

Alapos tudományos felkészültsége mellett barátság és humanitás jellemezte.

Fornosi Ferenc Intézetünk Nagyjai között a magyar oltóanyag-ellenőrzés és- felhasználás területén elévülhetetlen érdemeket szerzett. Munkássága eredményeként aki 40 éven keresztül a vakcina-termelés és ellenőrzés mellett az oltási indikációk helyes megítélésében bárki számára szakmai tanácsokkal is segített ma már más a veszettség epizootiája, nincs kanyaró és KE járvány.

                                                

                                           Dr. Erdős Gyula
(dr. Lontai Imre ny. főosztályvezető gondolatainak felhasználásával)

 

                                             

Dr. Fornosi Ferenc közleményei

    Osztályok tevékenysége

    Szervezeti felépítés

    Könyvtár

Új beszerzések
 

    Tudományos Tanácsadó Testület

    Akkreditáció és tanúsítások

    Éves beszámolók

Archívum
 

    Nagyjaink

    Alapító Okirat