Az Országos Epidemiológiai Központ
2011. évi szakmai tevékenységének összefoglalása


A Központ az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat országos intézete. Alapítása (1998) óta az ország egész területére kiterjedően a fertőző betegségek epidemiológiája, a kórházi járványügy, a járványügyi mikrobiológia felügyelete, valamint az immunbiológiai készít­mények minősítésének és alkalmazásának területén lát el állami feladatot.

 

Az OEK alapítása óta évkönyvet jelentet meg, melyben értékeli, összegzi a központ tárgyévi teljesítményét. Az évkönyv egyrészt összefoglaló táblázatokkal érzékelteti az Intézmény egészének működését, másrészt az egyes részlegek adatokkal kiegészített beszámolóival ad áttekintést a hazai lakosság egészségügyi-járványügyi biztonsága érdekében kifejtett tevékenységéről.

 

Központunk alaptevékenysége 2011-ben is az Alapító Okiratában foglaltaknak megfelelően, elsődlegesen az ország járványügyi biztonságának felügyeletére irá­nyult. Ez komplex módon, a fertőző betegségek követésével, az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések surveillance-ával, mikrobiológiai vizsgálatokkal, a biocid készítmények felülvizsgálatával, valamint az immunbiológiai készítmények ellenőrzésével valósult meg. Tevékenységünk során folyamatos kapcsolatban álltunk a nemzetközi szervezetekkel és a területi intézetekkel, információs rend­szereket működtettünk, ajánlásokat adtunk ki, továbbá járványügyi stratégiai döntés-előkészítő, elemző és szakértői tevékenységet végeztünk. Részt vettünk a szakmai jogszabályok előkészítési folyamatában, a területi események kivizsgálá­sában, javaslatot tettünk rendkívüli események előfordulása esetén a veszélyhelyzetre való felkészülésre, illetve operatívan közreműködtünk a szokatlan vagy súlyos események hatásainak leküzdésében.

 

Alapfeladataink teljesítése érdekében hazai és nemzetközi szakmai kapcsolatokat létesítettünk és tartottunk fenn.

 

Az OEK az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (European Centre for Disease Prevention and Control, ECDC) hazai partnerintézménye és koordinálóként (competent body) az Európai Közösségi Járványügyi Felügyeleti Hálózat tagja. Az OEK vezetője és kiemelt munkatársai az ECDC vezető testületeinek, állandó bizott­ságainak és specifikus járványügyi/mikrobiológiai hálózatainak munkájában hazai fókusz-pont-ként, nemzeti szakértőként vettek részt.

 

Hazai kapcsolattartóként együttműködtünk az Európai Unió Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelő Központjával (European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction, EMCDDA), az immunbiológiai készítmé­nyek területén pedig bekapcsolódtunk az European Directorate for the Quality of Medicines (EDQM) és az European Medicines Agency (EMA) tevékenységébe.
Az Oltóanyagellenőrző laboratórium egyike Európában a WHO által elismert hat, a humán vakcinák ellenőrzését, minőségellenőrzését végző nemzeti ellenőrző (National Control Laboratory, NCL) laboratóriumnak.

 

Az Európai Unió keretében a Magyar Elnökség (2011. január 1. és július 30. között végzett) feladataiban az OEK tevékenysége (pl. kiemelten a védőoltások alkalmazása területén) jelentős visszhangot kapott. Ezáltal a Központ munkája is hozzájárult az Elnökség sikeréhez.

Központunk nemzetközi (WHO) együttműködés keretében végzett kötelezett­ségei közé tartoznak a Kormány és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által kötött nemzetközi egyezmények és kötelezettségvállalások alapján, az ország számára kötelezően végzett járványügyi feladatok:

         a morbilli és a rubeola eliminációs, valamint

         a globális polio eradikációs (AFP-surveillance)  programok képviselete.

Az OEK sokrétű, szerteágazó tevékenysége keretében, állami feladatként:

         ellátta a fertőző betegségek országos szakmai felügyeletét;

        szakmai-módszertani szempontból irányította a járványügyi mikrobiológiai diagnosztikai feladatokat; 

        a Nemzeti Biztonsági (BSL 3-4.) Laboratóriumban végezte a különösen veszélyes kórokozók vizsgálatát; 

         Nemzeti Referencia Laboratóriumainak tevékenységével, referencia központ­ként támogatta a hazaimikrobiológiai laratóriumok  munkáját;

         a 2000/96. EK határozat alapján végezte a kötelezően jelentendő betegségek surveillance-át és diagnosztikáját;

Működtette:

           a Nemzeti Kábítószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központot,

           a Nemzeti Nosocomialis Surveillance Rendszert,

           a kórokozók antibiotikum rezisztenciáját monitorozó mikrobiológiai adatbázist és

           a Nemzetközi utazás-egészségügyi és oltóközpontot, továbbá

           a Védőoltási Tanácsadó Testületet (amely részt vett a Védőoltási Stratégia kialakításában);

           tervezte, értékelte és szakmailag felügyelte a nemzetközi viszonylatban is elismert hazai védőoltási rendszert;

           együttműködött az OTH-val az eljárásrend folyamatos aktualizálásában;

           javaslatot tett a járványügyi veszélyhelyzet esetén történő felkészülésre, továbbá felügyelte a bioterror-gyanús eseményeket;

           fenntartotta és folyamatosan bővítette az Orvosi Jelentőségű Baktériumok Magyar Nemzeti Törzsgyűjteményét, valamint a nemzeti vírus  törzsbankot, melyben az emberre veszélyes állati kórokozók is elhelyezésre kerültek.

 

Az ECDC által szervezett országos Pont Prevalencia Vizsgálat (PPV) előkészítése megkezdődött.

Az ECDC-EPIET programja részéről történt látogatás igen kedvező eredménnyel zárult. Az OEK-ben további egy EU központi gyakornok 2 éves képzése és egy saját munkatársunk MS-track képzése kezdődött el.

Megszerveztük a WHO által kezdeményezett Kézhigiénés napot (május 5.), tudományos ülés keretében, igen nagy érdeklődéssel és sikerrel.

Sikeres rendezvényeket tartottunk, amelyek közül kiemelkedett az antibiotikum-rezisztenciával kapcsolatos tudományos ülés (november 18.), valamint a Kézhigiénés Világnap (május 5.).

 

Folytatódott az ÁNTSZ Országos Szakmai Információs Rendszerének kiala­kítása (EKOP-3.1.1. projekt, amely az ÁNTSZ gyorsreagálási képességét növelő komplex információs rendszerének fejlesztése a külső és a belső hatékony­ság növelésének támogatását célozta), melynek fejlesztésében szakértőink vettek részt.

 

Nemzeti referencia laboratóriumaink a nemzetközi körkísérletekben kiváló eredménnyel vettek részt.

 

A Minőségbiztosítási osztály, a referencia laboratóriumok támogatásával folytatta a hazai mikrobiológiai laboratóriumok részvételével zajló körvizs­gálatok szervezé­sét, melynek eredményeiről a referencia laboratóriumok vezetői a Mikrobiológiai körlevél­ben számoltak be.

ISO minősítéssel rendelkezik a Táptalajkészítő egység, az OEK legna­gyobb termelő részlege, amely a Központ osztályai/laboratóriumai, valamint egyéb megren­delők részére állította elő a szükséges táptalajokat.

 

Hetente megjelent az Epinfo, havonta a Droginfo és negyedévente a Mikro­bioló­giai körlevél, a Honlapon az angol nyelvi rész is fejlesztésre került.

A kéthavonta kiadásra kerülő Bulletin foglalta össze az aktualitásokat. A lakossági tájékoztatók a közösségi média számára is elérhetők lettek (a facebook-on).

Az EWRS és IHR gyorsreagáló hálózat internetes portálján keresztül na­ponta figyelemmel kísértük a nemzetközi járványügyi helyzetet. A döntés­hozókat a fontos külföldi (pl. HUS) járványügyi történésekről naponta vezetői tájékoztató-val informáltuk, és a megfelelő egyeztetések után a nemzetközi szervezetekhez a hazai, nemzetközi jelentőséggel bíró járvány­ügyi eseményeket jelentettük.

 

A Járványügyi osztály munkatársai hetente elkészítették a hazai járványügyi helyzet részletes ismertetését, illetve a HIV/AIDS-re valamint a szexuális úton terjedő betegségekre vonatkozó bejelentett adatokat összegezték, amelyeket negyed­évente az OEK és az OTH honlapján, valamint az Epinfo-ban közzétették.

 

Működtettük az influenza surveillance-t, előkészítettük és megszerveztük

1 millió 300 ezer adag térítésmentes influenza elleni szezonális oltóanyag szét­osztását.

 

Előkészítettük a 2012. évre szóló Védőoltási módszertani levelet. Rendszere­sen felügyeltük és értékeltük az életkorhoz kötött folyamatos és kampány­oltások teljesítését, valamint a két éven aluli gyermekek önkéntes, térítés­mentes pneumo­coccus elleni oltását.

Felügyeltük a bioterror-cselekményre gyanús eseményeket, bejelentésre az anthrax-gyanús küldemények kockázatértékelését és vizsgálatát végeztük el.

 

Működtettük az ún. Leletsegéd program-ot, amely, a manuális adatrögzítést ki­váltva, az elektronikusan közölt mikrobiológiai leletek EFRIR-be történő beilleszté­sét biztosította.

 

A Metrológiai munkacsoport mérési tevékenységével folyamatosan segí­tette az akkreditálásra való felkészülést; de ezen túlmenően évek óta jelentős költség­megtakarítást is lehetővé tett.

 

A szakmai továbbképzés területén kiemelést érdemel, hogy éves munkatervünk szerint az NSZSZ-ek epidemiológiával foglalkozó munka­társai részére szakmai napot, 2 országos értekezletet, a kórházhigiénével foglalkozóknak 1 országos értekezletet és számos konzultációt kiscsopor­tos képzést tartottunk.

22 továbbképzést szerveztünk, ezek közül 15 akkreditált volt, melyeken 1.650 fő (orvos, egyéb diplomás, laboratóriumi szakasszisztens stb.) vett részt. Különösen emlékezetes szakmai találkozó volt ezek közül:

az akkreditált laboratóriumok összejövetele,

a Lányi-nap, majd az ünnepi tudományos ülést követő emléktábla avatás,

a Virológiai nap,

tudományos ülés és emléktábla avatás dr. Farkas Elek tiszteletére,

a prof. dr. Berencsi György 70. születésnapja alkalmából rendezett tudományos ülés.

a Védőoltási Konferencia Budapesten és végül

az Országos Epidemiológus Munkaértekezlet Zamárdiban.

 

Az OEK speciális szakmai feladatai és azok jelentősége az utóbbi időben megnövekedtek, sajnos azonban, ezzel párhuzamosan személyi fejlesztésre nem volt lehetőség.

 

2011-re a rendkívül takarékos fegyelmezett gazdálkodás volt jellemző, ami anyagi és személyi erőforrások tekintetében egyaránt csak igen megfontolt, csökkentett működést, intézkedést tett lehetővé. A pénzügyi megszorítások ellenére pályázatokkal, vállalkozási szerződésekkel az OEK működéséhez szükséges alapvető forrásokat sikerült beszereznünk, biztosítanunk az állami feladatok ellátáshoz.

 

A Központ munkatársai az év minden napján szakmai tudásukkal, lelkiismere­tes munkájukkal létszám és források bővítése nélkül az egyre szélesebb körű igényeket maximálisan teljesítették.

                                                                                                            

                                                                                                                               Dr. Melles Márta
                                                                                                                             
főigazgató főorvos

 

    Osztályok tevékenysége

    Szervezeti felépítés

    Könyvtár

Új beszerzések
 

    Tudományos Tanácsadó Testület

    Akkreditáció és tanúsítások

    Éves beszámolók

Archívum
 

    Nagyjaink

    Alapító Okirat